Steven Erikson világa

Steven Erikson (1959-)

Steve Rune Lundin (1959-) kanadai archeológus, antropológus, akinek néhány korai novelláját, kisregényét 1991 óta olvashatják azok a kiválasztott kevesek, akik véletlenül rábukkantak ezekre a félig elfeledett kiadványokra. A kis tengeren túli kiadó, a TZAR által megjelentetett különböző műfajú kötetek – akkoriban – nem kerültek a rivaldafénybe. Amikor azonban 1999-ben Steven Erikson néven megjelent a Malazai Bukottak Könyvének regéje című fantasy sorozatból az első rész, minden megváltozott.

Hosszú, nehéz út vezetett az első kötet, A Hold udvara megjelenéséig. Az alapjául szolgáló világot Ian C. Esslemonttal közösen álmodták meg 1982-ben, és először csak egy saját, AD&D (Advanced Dungeons & Dragons) alapú asztali szerepjáték-világnak szánták. 1991-ben jött az ötlet, hogy készítsenek egy filmet, ami itt játszódik, de a forgatókönyvet végül nem sikerült eladniuk. A filmötletet aztán Erikson nyolc év alatt regény méretűre bővítette. A kötetet akkora érdeklődés fogadta, hogy a folytatásokra sem kellett sokat várni, és még kilenc rész íródott hozzá. Annak a merész kalandornak, aki fel szeretné fedezni Erikson világát, nem kevés nehézséget kell legyőznie. Már ahhoz hatalmas akaraterővel kell rendelkeznie, hogy egyáltalán belekezdjen a majd’ tízezer oldalon keresztül tartó szerteszét ágazó történet-szörny elolvasásába. Mivel eleinte semmit nem tudni semmiről, hiszen „in-medias-res” a kezdés, ezért az első kötet előszörre (vagy legalábbis egy ideig) szinte teljesen érthetetlen. Nem segít az sem, hogy a fejezetek központozása véletlenül kimaradt a kötet szerkesztése során, ezért például helyszínváltáskor semmiféle figyelmeztetést nem kapunk, de aztán menthetetlenül belerázódunk és a második kötettől már sokkal érthetőbbé válik a sorozat. Addig is kitartást. Megéri! A könyvek ráadásul nem is lineárisan követik egymást. Minden egyes rész másKOR és másHOL játszódik, más szereplőkkel a középpontban. Eleinte a történetek csak lazán, az erőszakos hódítókból álló Malaza Birodalom révén kapcsolódnak egymáshoz.

Az első könyv fő eseményei Genabackis kontinensén játszódnak, ahol a hódító Malaza Birodalom a még ellenálló városállamokat próbálja térdre kényszeríteni. (Ez a történetszál a harmadik könyvben folytatódik.) A második fő szál a következő kötetben – Tremorlor kapuja– már Hétváros kontinensén játszódik és a Forgószél-lázadás harcosai által egy egész földrészen keresztül üldözött menekülteket kísérő malaza sereg vesszőfutásáról szól. Az ebben a részben leírt népirtás mellett a Trónok harca sorozat „vörös nász” jelenete azonnal jelentéktelenné fakul. Talán a leginkább felkavaró, megható és hősies könyv, amit valaha olvastam. (Az események a negyedik és a hatodik kötetben folytatódnak.) A harmadik fő szálra egészen az ötödik kötetig, az Éjsötét áradatig várnunk kell, pedig ez a rész időben jóval hamarabb játszódik, mint az eddigi események. Kiderül belőle, hogyan vált a Tiste Edurok és a letherek közti konfliktus igazi történelemformáló tényezővé. A fontosabb szereplők néhány kötetenként visszatérnek, és a három, első pillantásra teljesen külön szálon futó cselekmény egyre jobban – úgy hatezer oldal után – összeér, és fokozatosan megismerhetjük a háttérben munkálkodó természetfölötti erőket is.

Erikson szerette volna, ha a története szakít, túllép a J.R.R. TolkienGyűrűk urája óta szinte kőbe vésett fantasy tematikán. Nem egy egyszerű, könnyen olvasható történetet akart írni, ahol a végén győz az igazság és a hősök belovagolnak a naplementébe, hanem egy jóval sötétebb, felkavaróbb művet. A kezdeti közönségsiker őt magát lepte meg legjobban. Ez az a sorozat, aminek nem lehet nekiülni és csak úgy tessék-lássék "olvasgatni". Az extrém sok karaktert felvonultató történet a malazák és néhány másik ősi, emberfeletti hatalommal rendelkező népcsoport cirka 300.000 éves történetét meséli el az éppen hatalmon lévő birodalmak és néhány szinte elpusztíthatatlan lény szemszögéből. A malaza univerzum mitológiája, világtörténelme és fejlődéstörténete mellett a Szilmarilok is csak laza ujjgyakorlatnak tűnik. A világ megalkotásában nagy segítség volt a szerző tudományos (régész) háttere. Könnyedén hozott létre az elfogadott kelta alapú fantasy sablonoktól eltérő kultúrákat, népeket, civilizációkat, ezzel is – és gyakorlatilag a könyvei minden más aspektusával szintén – sikeresen kitörve az egy kaptafára készült fantasy művek keretei közül.

A szerteágazó történet mellett a széria mágia- illetve jósrendszere is meglehetősen bonyolult. Röviden – és egyben érthetően – elmagyarázni nem is igen lehet, a lényeg, hogy varázserőt más világokra nyíló ÜREGEK megnyitásával lehet kapni. Az üregeknek sok fajtája van – például a Kurald Emurlahn, a Starvald Demelain, az Omtose Phellack, a Denul vagy a Birodalmi Üreg –, és persze mindegyik teljesen másra való. A varázslók ezekből általában egynek-kettőnek parancsolnak, bár állítólag vannak, akik ennél jóval többnek. A varázshasználók legféltettebb titka, hogy pontosan mennyi és melyik üregeknek is parancsolnak! Ez azonban még csak a mágia-hegy csúcsa, hiszen itt vannak még a fajspecifikus üregek, az Ősi Üregek (a Kunyhók), az üregekben lakozó Hatalmak (fajok és uralkodók), a sárkányok és a Sárkányok Asztala, ami egy Tarot-szerű jósláshoz használható. 

A kötetek jelentős részét a birodalmak közt folyó intrikák teszik ki. A szerző nyelvezete, stílusa kiváló, karakterei élettől duzzadóak. Leginkább emlékezetes karakterei a Hídégetők nevű utászcsapat tagjai közül kerülnek ki, akik Glen Cook híres-neves Fekete sereg című könyvében szereplő hadtest továbbgondolásai. Sikeresen ötvözte a drámaian izgalmas, akciórészekben gazdag erőteljes, sötét, szinte már embertelen, katonás stílust a komoly értéket is közvetítő témaválasztással. Talán furcsa azt mondani egy könyvről, amiben emberekből istenek lehetnek, illetve élőhalottak és mágia is szerepet kap, hogy realisztikus, de ebben az esetben valóban ez az a jelző, ami a legjobban megállja a helyét. Az emberi civilizációk dinamikus fejlődés-modelljére, az egyéni motivációkra és a háborúk fékevesztett pusztításának brutális leíró képeire egészen biztosan illik.

Aki szereti a fantasy zsánerébe tartozó könyveket, az egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy elmenjen a zseniális kult-sorozat mellett.

Erikson a The Tales of Bauchelain and Korbal Broach címet viselő sorozat égisze alatt rövidebb, de szintén a malaza univerzumban játszódó történeteket is írt. Később, mivel továbbra sem akart elszakadni a Malaza Birodalomtól, új sorozatba kezdett, a Kharkanas-trilógiába. Eközben írótársa, Ian C. Esslemont is rendületlenül írja saját, Malazan Empire című sorozatát. Erikson manapság az egyik – ha nem A – legnagyobb, legolvasottabb epikus fantasy szerző a világon.

A magyar olvasók jelenleg a nyolcadik rész, a Toll the Hounds kiadását várják epedve – a fordítás régen elkészült már. A nívós sorozat egyébként is megérdemelne már egy újranyomást, hiszen az első rész(ek) beszerezhetetlenek – esetleg használtan, aranyáron –, ezért az újabb rajongók nem tudják elkezdeni a későbbi részek olvasását. Egész egyszerűen magasan a legjobb fantasy-sorozat, az embernek kedve lenne újra és újra elolvasni. Komolyan reménykedem benne, hogy idővel az összes malaza kötet elérhető lesz magyarul is.