Robin Hobb - Bűvös hajó I-II.

Margaret Astrid Lindholm Ogden aka. Robin Hobb (1952- )

A kilencvenes években olvashattunk először magyarul Robin Hobb regényt. Túlzások nélkül állítható, hogy a Látnok-trilógia az olvasókat könnyedén képes volt a lapok elé láncolni. A törvényen kívüli fattyúból orgyilkossá váló Fritz fejlődésregénye a fantasy-irodalom egyik gyöngyszeme. Jómagam egymás után kétszer olvastam el a könyvtárból kölcsönzött példányokat és emlékszem, barátaimmal közösen vadásztunk egyre kétségbeesettebben az azonnal elérhetetlenné váló kötetekre antikváriumokban még évekkel később is. Sikertelenül. A 2012-es Delta Vision-ös, keményfedelű kiadás aztán már a megjelenés napján hazajött velem. (Visszatekintve az is egy meghatározó, bár jóval későbbi élményem a könyvekkel kapcsolatban, mikor véletlenül rájöttünk, hogy Mr. Hobb-ban bizony egy hölgyet köszönthetünk.)

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az 1952-es születésű kaliforniai írónő következő sorozatának magyar kiadásának újra bejelentése – ugyanis 2003-ban a Szukits Kiadó egyszer már hagyta hamvába halni az Élőhajók-trilógiát – micsoda örömet okozott. A Delta Vison ugyanis felkarolta a zseniális szerző műveit, akit a (külföldi) fantasy-olvasók a legjobb, legeredetibb világteremtők közt tartanak számon. (Elég, ha annyit mondok, hogy a hajók élnek, beszélnek sőt egyenesen főszereplői a történetnek?) Idén tavasszal eljutottunk végre oda, hogy az Élőhajók-ciklus mindhárom kötete – nálunk hat részre bontva jelent meg – elérhető magyarul.

A történet a Látnok-ciklussal azonos világon játszódik, de a Hat Hercegségtől most délre, a kalózoktól és rabszolga-kereskedőktől nyüzsgő vizeken járunk. A tehetős Bingtoni Kalmárcsaládok egyik jó nevű, bár manapság komoly pénzügyi gondokkal küszködő, lecsúszott tagja a Vestrit-família, akiknek egy felbecsülhetetlen értékű, de még öntudatra nem ébredt élőhajó van a birtokában. Három generáció óta fizetik már a Vestritek a Viviána kincstárapasztó részleteit, két tulajdonos halt már meg a fedélzetén és vált eggyé lelke és személyisége a hajóéval – de egy halál még kell az élőhajó ébredéséhez. Efron Vestrit egész életében kiváló kereskedő és a család igazi támasza volt, ám élete végén kritikus helyzetben olyan döntést hoz, amely könnyen végzetessé válhat egész családja számára.

A Bűvös hajóhoz hasonló fantasyt nem sokat fogunk találni. A több mint ezer oldalas első részben a hangsúly talán némileg meglepő módon ugyanis nem a kalandokon van – nem kell izgulni, találunk azért tengeri kalandokat bőséggel! –, hanem a szereplők karakterfejlődésén. A több szálon futó, rengeteg szereplőt használó történetbe a szürkének nem csak ötven árnyalata fér bele. Az elsőre (és sokadikra is) igazi rosszfiúnak tűnő, arrogáns, magát rettenetesen agyafúrtnak gondoló, mégis érzelmi analfabéta, gonosz kalóz például a regény során már-már erőszakkal, saját maga számára is érthetetlen/kéretlen módon válik szinte népi hőssé és a regény másik abszolút negatív főszereplőjében, a bosszantóan unszimpatikus én-mindenkinél-jobban-tudom kalmárban is található néhány olyan tulajdonság, ami Sá (a jóságos főisten) kedvére való lenne. Eme nagy ívű változások azonban sosem légből kapottak. A motivációk és cselekedetek mozgatórugói, a szereplők gondolatvilágának kidolgozására Hobb rettenetesen nagy hangsúlyt fektetett, aminek meg is látszódik az eredménye. Ha rosszmájúan közelítünk a regény felé, akkor azt lehet mondani, hogy igencsak lassan folydogálnak az események benne, és akciójelenetekben is kifejezetten szűkölködik a könyv. Másrészről miért legyünk ennyire kukacoskodóak, mikor pont ez az alaposság a mű egyik nagy erénye? Engedi az olvasót jólesően elmerülni egy csodálatosan kidolgozott, míves fantasy-világban és mindezt olyan könnyedén és szerethetően, hogy az idő észrevétlen száll tova olvasás közben.

Nem mehetünk el szó nélkül a mágia kérdése mellett sem egy könyvben, amiben beszélő hajók (és beszélő kígyók) szerepelnek. Nos, Hobb világán varázslat van – bár varázslók konkrétan nincsenek. Az egyetlen legális forráson, a titokzatos záporfolyami kereskedőkön kívül a világ legértékesebb anyagából, a mágusfából csak a legnagyobb titokban készítenek varázserejű tárgyakat különböző törvényen kívüli fafaragó mesterek. (A kígyókról pedig csak sejteni lehet, hogy valami történt velük, de egyelőre erre sincs pontos magyarázat.) A lényeg, hogy ide-oda repkedő tűzlabdákra ne is számítsatok!


Hobb könyvének másik nagy erénye a szereplői és a világának kidolgozottságán túl, hogy bár részletekbe menően taglalja a mindig meglepő fordulatokat tartogató történéseket, gyakran mégis olyan események tanúi leszünk illetve olyan sorsdöntő kérdések merülnek fel, amikre egyelőre semmilyen választ nem kapunk. Ezek a momentumok aztán egyszerűen nem hagynak majd nyugtot és miattuk a képzeletünk szárnyra kap. (Kik azok a Mások? Mi a kapcsolat a mágusfa és a tengeri kígyók között? Mi volt az egyezség a Bingtoni Kalmárok és a Záporfolyamnál maradottak között? Miért történik az a sok szörnyűség a záporfolyami családokkal? Mi történt Paragonnal?) A kérdésekre – remélhetőleg – majd a következő részekben, az Őrült hajó I-II.-ben és A végzet hajója I-II.-ben lelünk magyarázatot.

Kiknek ajánlom:
– Időmilliomosoknak, hiszen a három rész cirka négyezer oldal, és garantált, hogy nem állunk le az első rész végén
– Akik szeretik az igényes fogalmazású család-regényeket (fantasy köntösbe bújtatva)
– Akiknek fontos a személyiségfejlődés egy könyvben